SMINKELÉS
TANFOLYAMOK
BŐRÁPOLÁS
VIDEÓK
BLOG
RÓLAM
Takács Petra vagyok, profi sminkes, kozmetikus és tudatos bőrápoló. Gyermekkorom óta húzott valamiféle megmagyarázhatatlan erő a szépség, a tökéletesség és az egyediség felé. Akkor érzem jól magam, ha kreatív munkát végezhetek, ha alkothatok, átadhatok és taníthatok. A TP Makeup Szépségszalon 2019-ben indult, ahol először csak egyedül dolgoztam, mostanra azonban már elmondhatom, hogy két csodás kolléganőmmel osztom meg a pécsi belváros szívében lévő kis "kincses dobozomat", ahol számos szépségipari szolgáltatással és különböző tanfolyamokkal várjuk kedves vendégeinket. Emellett 2020-ban elindítottam a YouTube csatornámat is, mely hamar "kibővült" az Instagram és TikTok fiókommal, így elmondhatom, hogy mára már számos social media felületen aktívan jelen vagyok, követőim összesített száma közelíti a 150 000 -et.
az esküvőnk napján vállalt Pécsről Bükkösdre szinte egész napos kiszállást. A körülményei extrán nehezítettek voltak: kevés hely, tűző nap, sok gyerek aki még a lábát is megmászta, fáradt menyasszony, sok koszorúslány, kevés idő. A munkáját hihetetlen türelemmel végezte, és még a körülmények ellenére is mindenkire 100%-ig odafigyelt. A legjobb sminkes, akivel eddig találkoztam, csak ajánlani tudom :)
Gyönyörű sminket kaptam, amely egész nap hibátlanul tartós volt. Bátran ajánlom hisz profi sminktudása mellett egy nagyon kedves és értelmes ember is.
Esküvői smink miatt kerestem fel. Mind a 7 lány tökéletesen elégedett volt a sminkkel. Rettentően tehetséges, bárkinek szívesen tudom ajánlani :)
#alegjobbsminkesavilágon
Minőségi termékekkel dolgozik és ezt rendkívül profin teszi, mindeközben kellemes társaság is. Ezen a napon egyébként vízszintesen esett a hó, csurom víz lettem, mire beértem a parkolóból az épületbe. De ez meg sem kottyant a sminknek, tökéletes maradt az esti lemosásig. Egészen biztosan visszatérek még Petrához, és nyugodt szívvel ajánlom mindenki másnak is! :)
Kovács Ákos
Ahogy Te pamacsolsz, úgy nem pamacsol senki!